Juan Manuel Gil Navarro:
1973. augusztus 15-én született, egy újságíró és egy titkárnő oroszlán jegyű, szőke hajú gyermekeként, tanulmányit Rudolf Steiner német anyanyelvű iskolájában kezdte Floridában, majd Buenos Aires tartományban folytatta, ahol később tanár szeretett volna lenni. 16 éves korában megkereste a pszichológia és színjátszást oktató professzora Carlos Kaspar, miszerint szeretne egy színművet készíteni! Ő, mint az önálló színház megteremtője Kaspar, megadta első szerepét Juannak, amely aztán már átjáró volt népszerűségének növekedésében „folytatott küzdelemért”. Juant 23 éves korában kérték fel első televíziós szereplésére, keresve egy lázadó ifjú alakítására, később az eredmények igazolták, hogy nem véletlenül kérték őt fel. Innentől már nem igen volt megállás, ezt bizonyítja, hogy szerepet vállalt több műben, mint például a Szívem mélyén, egy Éjjeli, Első termés, Rossz kód, Cigány vagyok stb. Szerepei nagyon sokszínűek, mint például Diego Custert alakítva, aki egy megbízhatatlan ügyvéd és egy zsaroló, majd később egy sokkal megnyerőbb szerepként, Federico Fritzenwaldenként tűnik fel a Floricienta-ban.
Azonban az igazi szenvedélyét a színházban éli ki, ahol kimagasló eredményeket könyvelhetett el, mint pl. Shakespeare-t alakítva az Ofelia-ban. Egy nyári éjszaka álmaiban, ahol Amanda és Eduardo egy hegedűművész a tetőn léve különleges és gonosz dalokat játszanak, a Dalok című műben nagy sikert könyvelt el, melyet 2000-ben gyártottak, és ez alakítás meghozta Juannak a Florencio díjat, amit a jó színészi alakításáért kapott. Valamint 2003-ban is megkapta az ACE díjat, amit sokszínű tehetségének köszönhette. 2004-ben, a színházban előadott Floricienta showban alakított szerepéért jutalmat kapott.
Egy újabb, minapi interjúban, egy magazinban tisztázta: „Számomra a színház egy olyan fizikai szükségszerűség, mint egy pohár víz, mert ez alapvető számomra.”
Képek: